Tanfolyamok

Hónap ékszere pályázat ? augusztus

Hónap ékszere pályázat ? augusztus

Sziasztok!

Mivel elérkeztünk az évszak utolsó hónapjához, ezért azt gondoltuk, hogy ez a pályázat szóljon a nyári élményekről, pontosabban a hozzájuk köthető ékszereitekről. J Biztosan volt olyan este, amit egy éppen elkészült nyakék tett felejthetetlenné, vagy biztos éreztétek már úgy, hogy erre a karkötőre nézve mindig ?az a pillanat? jut majd eszetekbe. Esetleg egy adott emlék is inspirálhatott Titeket egy ékszer elkészítésére. :) Amennyiben, viszont még nem született meg ez az alkotás, akkor még van időtök, hogy elmeséljétek a Ti legszebb pillanatotokat a nyárban egy pályamunkán keresztül! :) Ez a pályázat most azért is lesz rendhagyó, mert a pályamunkákhoz a címeket is várjuk. Aki szeretné, az az ékszerhez kapcsolódó rövid történetet is megoszthatja velünk! :)

Természetesen ezúttal is főként gyöngy ékszereket várunk, de minimum olyan alkotásokat, melyeknél legalább 1 szem gyöngyöt felhasználtatok az elkészítés során.A képeket 2014. augusztus 18 és 24 között várjuk az info@praktikak.hu e-mail címre. Kérjük a pályázatok beküldésénél a tárgy mezőben szerepeljen, hogy: ?Hónap ékszere pályázat - augusztus?, valamint a teljes neveteket írjátok le a levélben, hogy később fel tudjuk tűntetni az alkotásotok mellett. A nyertes pályamű díja ezúttal is az, hogy az alkotója nevével együtt felkerül a Gyöngyfűzés oldal borítóképébe.
 

Tehát még egyszer, a részvételi feltételek:

  • Pályázni csak ?nyári emlék? témájú ékszerekkel lehet, melynek egyéni címet is adtatok
  • Az ékszernek legalább 1 gyöngyöt tartalmaznia kell!
  • Saját készítésű ékszernek kell lennie
  • Olyannak, amit korábban nem indítottál a www.praktikak.hu egyetlen pályázatán sem
  • Az ékszer képét augusztus 24-ig, reggel 10 óráig kell elküldeni a info@praktikak.hu mail címre.
  • A fotó beküldésével a pályázó automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy a
    Praktikák Online Kézműves Magazin a fotót a Praktikák hírlevelébenés a honlapján,
    továbbá tevékenysége során bármikor és bárhol
    megjelenítse,az alkotó nevének feltüntetésével. A Praktikák Online Kézműves Magazin
    fenntartja a jogot annak kiválasztására, hogy mely alkotásokat fogja
    megjeleníteni, a beérkezett pályázatokból hány díjazottat választ.


Szavazás:

  • Szavazni a Gyöngyfűzés Facebook közösség oldalán keresztül lehet, ahol
    megtalálható lesz a "Hónap ékszere pályázat 2014. augusztus"-i albumban az összes
    beérkezett pályamunka 2014. augusztus 25-től, melyekre azt követően like-olni lehet!
  • Szavazni, azaz like-olni augusztus 25-től, reggel 10 órától, augusztus 31-ig a szavazat zárásig
    lehet, vagyis, amíg meg nem jelenik a Gyöngyfűzés Facebook oldalon a ?STOP vége
    a szavazásnak
    ? szövegű post!
  • Az az ékszer, amely a legtöbb szavazatot, azaz like-ot kapja, az lesz a hónap ékszere!
  • Eredményhirdetés szeptember 1-jén!

 

Mindenkinek szurkolunk ismét!

Üdvözlettel:

Praktikák Team

Cimkék:

swarovski hullámos karkötő hullámos hering karkötő hering fűzési technika fűzés hering hullámos hering pályázat gyöngyszövés tégla szövés peyote technika négyszögletes szövés RAW ékszer készítés

További hírek